Sok helyen olvasni a SEO-ról, ami a legtöbbek fejében egy furcsa, megmagyarázhatatlan fogalomként jelenik meg. Azonban a cikkben eloszlatjuk ezt a ködöt, és megmutatjuk, hogyan használhatod fel a keresőoptimalizálás erejét úgy, hogy sok százezer forintot nyerj rajta.
A keresőoptimalizálás fogalma, avagy: mi az a SEO?
A SEO jelentése keresőoptimalizálás, ami a Search Engine Optimization angol szóból ered. A lényege dióhéjban az, hogy különböző technikai beállításokkal, tartalmi fejlesztésekkel, kép-, illetve sebesség optimalizálással hogyan tudunk a Google első helyére kerülni.
De miért annyira fontos az első helyre kerülni? – tehetnéd fel a teljesen jogos kérdést. Talán ez az egy kép többet mond minden szónál.
De nézzük meg, hogy maga a kép mit is jelent.
Az első helyezett esetében az átlagos CTR (click-through rate – vagyis átkattintási arány) 31%.
Gyorstalpaló: Az átkattintási arány egy mérőszám, ami megmutatja, hogy az oldal látogatóinak hány százaléka kattint az adott oldalra. A rövid képlete tehát kattintások/megjelenés. Ha például 1200-szor jelent meg a keresőben, és 65-en kattintottak rá, akkor 65/1200=0,054 vagyis 5,4%-os a CTR.
A második helyezettre már csak a látogatók 14%-a kattint, míg harmadikra 10… és így tovább. A második találati oldalon szereplő 10 találat már csak látogatók 4%-ának kegyeiért küzd.
Talán már ezekből is jól látható, hogy miért olyan fontos az, hogy bekerülj a top 3-ba. De nézzük is meg konkrét számokkal!
Tegyük fel, hogy egy webshopod van, ahol társasjátékokat árulsz. Az Ubersuggest szerint havonta, átlagosan 22.200-an keresnek rá a társasjáték kifejezésre.
Amennyiben a Google első helyén vagy, 31%-os CTR-rel számolva 6880 ember keresi fel a webshopodat minden hónapban. Ha csak a 3%-uk vásárol, akkor az 206 ember/hó.
A második helyen 14%-os a CTR, tehát 3108 ember kattint átlagosan a weboldaladra. Ha szintén 3%-os vásárlási aránnyal számolunk, akkor ez 93 ember havonta.
A harmadik helyen 10% a CTR, azaz átlagosan 2220-an kattintanak a shopodra. 3%-al számolva ez 66 ember havi szinten.
Ha minden egyes emberre 2000 forintos profitot számolsz, akkor az első és a második hely között 226.000 forint a különbség, a második és harmadik hely között pedig 54000 forint – mindez havonta.
Ezért költenek tehát a nagyok havonta akár százezer forintokat arra, hogy organikusan az első helyre kerüljenek, hiszen ezek a legértékesebb pozíciók.
Most, hogy megismerted a SEO fogalmát, egy másik nagyon fontos dolgot kell megértened: a keresők működését.
Nem untatnánk téged mindenféle bonyolult technikai részlettel, hiszen ez a SEO alapokról szól, így csak belépőszinten mutatjuk meg neked a keresőmotorok mechanizmusát.
Mik azok a keresőmotorok?
Röviden és tömören: a keresőmotor egy olyan online eszköz, melynek segítségével az emberek információkat gyűjthetnek a neten. Ennek legtipikusabb példája a Google. Itt pedig álljunk is meg egy pillanatra.
Ugyanis, ha az ember a keresőoptimalizálást gyakorolja, tanulja, 99%-ban a Google által támasztott elvárásoknak kell megfelelnie. Ennek az egyszerű oka az, hogy ez A KERESŐ.
Ugyanis a globális piac több mint 92%-át uralja.
A második a Bing a maga szerény, 2,61%-ával, a harmadik helyre pedig az egykor szebb időket látott Yahoo csúszott, 1,64%-kal.
Szóval a lényeg: elegendő erre az egy keresőmotorra koncentrálni, így az útmutatónkban is erről lesz szó a továbbiakban.
Hogyan működnek a keresők?
Maga a keresés folyamata a következő 4 lépésből áll:
- Lekérdezés
- Indexelés
- Az eredmények kiválasztása
- …és végül a keresési eredmények megjelenítése a felhasználónak.
A lekérdezés
A pásztázás (crawling) az a folyamat, amelynek során a keresőmotorok átvizsgálják az összes weboldalt. Erre úgynevezett crawlereket használnak, amik tulajdonképpen nem mások, mint programok. Ezek a crawlerek a linkeken (hiperhivatkozásokon) keresztül képesek új oldalak felfedezésére, valamint az oldalak frissítésére is.
Martin Splitt, a Google munkatársa így írja le a crawlerek működését:
“Néhány URL-címmel kezdjük, majd onnan követjük tovább a linkeket. Tehát alapvetően oldalról oldalra haladunk végig a neten.”
Az indexelés
Miután a webhelyed feltérképezésre került, az információkat indexelik. Ennek lényege, hogy a keresőmotorok megpróbálják elemezni és megérteni az oldalakat, kategorizálni őket, és a megszerzett információkat tárolják az indexben.
Az indexelést a legkönnyebben úgy tudod elképzelni, mint egy hatalmas könyvtárat, amelynek része a világ összes, feltérképezett webhelye. Ebben a “könyvtárban’ minden egyes polc, minden egyes könyv, minden egyes oldal, minden egyes bekezdés kategorizálva van.
Az eredmények kiválasztása és megjelenítése
Miután a felhasználó rákeres egy adott kifejezésre, a keresőmotor, “a könyvtáros” pillanatok alatt megtalálja a lehető leghasznosabb “könyvet”, vagyis ebben a kontextusban a weboldalt, és azt ajánlja neked.
Sőt, valójában egy csomó könyvet ajánl, az első helyen azt, ami szerinte a lehető legjobb, legrelevánsabb infót tartalmazza a kereséseddel kapcsolatban. Ahol ez a sok találat, a sok ajánlás megjelenik, az a SERP (Search Engines Results Page) vagyis a találati lista.
A te dolgod az, hogy a lehető legjobb “könyvet” írd meg, és a “könyvtáros” téged ajánljon az első helyen. De mi alapján dönti el ez a könyvtáros, hogy mi a jó és mi a rossz? Mennyire lehetsz biztos abban, hogy igazságosan dönt?
Nos, erre a kérdésre a Google algoritmusa tudja megadni a választ.
A Google algoritmusa
A Google algoritmusa igazából egy gyűjtőfogalomként szolgál.
Az összes, webhelyek rangsorolásához használt egyedi algoritmust, mesterséges intelligenciát és gépi tanulást magában foglaló rendszer, voltaképp egy teljes ökoszisztéma.
Természetesen mint minden más összetett rendszert, a Google algoritmusát is folyamatosan frissíteni és finomítani kell. Kisebb algoritmus frissítések kvázi napi rendszerességgel történnek, azonban vannak olyan “nagy bummok”, amelyek már komoly hatással lehetnek a rangsorolásra, ezeket a Google néhány évente dobja ki.
Ahhoz, hogy a kereső a legjobb, legrelevánsabb eredményt tudja nyújtani, először is értelmeznie kell, hogy mit is keres a felhasználó. Miután ez az értelmezés megtörtént, megnézi, hogy az indexben tároltak közül mik azok az oldalak, amelyek megfelelnek ennek a keresésnek.
Ezután a keresőmotor a tartalom minősége szempontjából rangsorol.
Fontos kritérium, hogy az oldal használható legyen: bárki számára hozzáférhető, publikus, olvasható és biztonságos.
Végül, de nem utolsósorban a Google figyelembe veszi a felhasználó tartózkodási helyét, és a keresési előzményeit.
És innentől válik teljesen ködössé a dolog. Ugyanis a keresőmotor algoritmusa, működése titkos. Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy a SEO-szakemberek vaktában lövöldöznek, sőt!
Egyrészt a Google néha csepegtet információkat a kereső működésével kapcsolatban(főképp John Muller, aki sokszor olyan, akár a Google nem hivatalos szóvívője), másrészt vannak erre kitűnő SEO-eszközök is. És bizony a találati lista élén lévő tartalmak alapján le lehet szűrni azt, hogy mik azok a tényezők, ami alapján a Google rangsorol.
Egyrészt a Muller által elejtett információk és az olyan lelkiismeretes SEO szakembereknek hála, mint például Brian Dean, az utóbbi években sok mindent sikerült kideríteni a Google algoritmusával kapcsolatosan.
A rangsorolási tényezők, avagy hogyan működik a Google algoritmusa?
Ahogy említettük a Google titokban tartja, hogy pontosan melyek is a rangsorolási tényezők. Ez persze érthető is, hiszen ha publikus lenne, bárki az oldal elejére kerülhetne, a Google pedig nem tudna válogatni, ergo mindenki eltűnne a digitális ködben.
Szóval a lent összegyűjtött listát a lehető legjobb tudásunk szerint állítottuk össze, azonban érdemes fenntartással kezelni. Sőt, továbbmegyünk: ha egy SEO-szakértő azt mondja, hogy biztosan a Google első helyére tud téged röpíteni, akkor messzire kerüld el. Ilyen ugyanis nem létezik.
Szóval ez a kis kitérő után nézzük is meg, hogyan is műkdik maga az algoritmus!
A jelentés és a szándék. Az első és legfontosabb, hogy az algoritmus értelmezi a keresés jelentését és szándékát. Bár ez első blikkre hasonlónak tűnik, mégsem ugyanazt takarja. Ha például arra keresel rá, hogy téli gumi csere, akkor a szándék lehet egy szolgáltatás igénybevétele, de akár egy dátum is, hogy mikor érdemes lecserélni a téli gumikat. Ha pontosabban fogalmazol, például téli gumi csere ideje, akkor az algoritmus a keresési szándékodnak megfelelő tartalmakat nyújt.
Témakör. Előfordulhat, hogy nagyobb témakörre keresel rá, péládul “Hogyan kezdjünk el kertészkedni?”. Ilyen esetekben a Google a tágabb értelemben vett, ehhez kapcsolódó cikkekből is mazsolázgat mint például “hogyan használd a metszőollót, hogyan lehet zöld a gyeped satöbbi.
Szinonimák. Az algoritmus már olyan okos, hogy megérti a szinonimákat (magyarul is!). Épp ezért teljesen mindegy, hogy állítható villáskulcsot vagy franciakulcsot keresel, ugyanazokat az eredményeket jeleníti meg.
Nyelv. Fontos persze az adott nyelvi és területi lokáció is, hiszen ha magyarul írsz be valamit, magyar eredményeket kapsz.
Frissesség. Egyébként is fontos, hogy a cikkeket mindig frissítsd, főleg ha valamilyen új statisztika, vagy jogszabály jön ki, ami érinti a területet, ahol dolgozol. Azonban vannak olyan piacok, ahol a legfrissebb információk a legfontosabbak.
Például, ha a Tesla részvényekre keresel rá, akkor minden bizonnyal az árfolyamra vagy kíváncsi. Ezért, a keresési szándék alapján már mindjárt az URL alatt kidobja az eredményt.
A legfrissebb információ tehát a legértékesebb az ember számára az ilyen esetekben (hasonlóan például a futball eredményekhez, kriptók árfolyamához és még sorolhatnánk).
Ezek fényében érdemes a tartalmat ezen elvek mentén optimalizálni. Vagyis már a kulcsszókutatás után úgy kialakítani a tartalmat, hogy a szándék egyértelmű legyen.
Hogyan kezdj hozzá?
Az egyik legfontosabb, hogy legyen egy jó, minőségi tartalom, megtámogatva megfelelő kulcsszókutatással. Ez azt jelenti, hogy be kell azonosítani, mire keres a célközönséged, milyen problémákra szeretne megoldást, és ezekre az igényekre szabva kell létrehoznod a contentet.
Fontos, hogy a tartalom alatt nem csak feltétlenül szöveges contentet értünk. Ha a te célközönséged inkább podcastet hallgat, vagy videót néz, akkor azzal kell őket kiszolgálnod. És még valami: ne a Google-nek írj, magyartalan, fölösleges tartalmat, hanem az olvasódnak jó, tartalmas contentet. Jegyezd meg: ha a felhasználó boldog, a Google is boldog.
A tartalomnak egyedinek kell lennie – kerüld a duplikálást mind a weboldalon belül, mind azon kívül.
Természetesen kell egy olyan online felület, egy weboldal, ahol megtalálnak és ahol ezt a contentet publikálod. Máskülönben egész egyszerűen nem találnak meg a keresőrobotok.
Szükséged van minőségi backlinkekre is, más oldalakról. Ezek a backlinkek, hivatkozások tulajdonképpen visszacsatolások a Google számára, hogy olyan hasznos tartalmat írsz, amelyet mások is szívesen osztanak meg.
A Google előnyben részesíti a szakértői tartalmakat. Ha például csiszolóanyagokat áruló webshopod van, és értesz a csiszolókhoz, oszd meg a tudásodat, válaszolj a leggyakrabban feltett kérdésekre satöbbi. Építsd fel a bizalmat az olvasóval, és csak olyan témákról írj, amelyekhez valóban értesz.
Fontos, hogy ezt a contentet rendszeresen frissítsd. Mindig legyen fent új tartalom, a régieket pedig aktualizáld, így kvázi örökzöld tartalmaid lesznek.
Optimalizáld a címeket és a meta leírásokat, a felhasználók keresései alapján. Erre mankóként szolgál a Search Console, és az Analytics, ahol rengeteg plusz infót kaphatsz a felhasználók viselkedésével kapcsolatban. Nézd meg, hogy melyik oldalról a legnagyobb a konverzió? Melyiken a legkisebb? Hogyan tudod ezt javítani?
Ma már a netezők több mint 60%-a mobilról böngészik, így természetesen elengedhetetlen, hogy a weboldalad reszponzív legyen, vagyis mobil eszközökön is megjelenjen.
Épp ezért fontos a honlap sebessége is. Ha a felhasználóknak túl sokat kell várniuk az oldal betöltésére, egész egyszerűen lemorzsolódnak.
Hogy ez ne történhessen meg, nézzük is, mit érdemes tudni a mobil SEO-ról!
Mit érdemes tudni a mobil SEO-ról?
Ez egy rövidebb, összefoglaló jellegű fejezet lesz, ugyanis a mobilos keresőoptimalizálásról írtunk már egy bővebb, nagyobb lélegzetvételű cikket. Ezt a linkre kattintva tudod elolvasni.
A Google Mobile-First indexe , egy relatíve új metrika, amellyel a Google a tartalom mobil oldalát nézi meg elsőként, és csak aztán asztali verziót. Ha nem reszponzív az oldal vagy eltér a mobilos és az asztali oldal tartalma, akkor az ugyanis komoly gabalyodásokhoz vezethet.
Amit még ebből fontos magadba szívni az az, hogy a Google ezzel kvázi ki is jelölt magának egy új irányt, egy új célt, ami egyértelműen előtérbe helyezi a mobilos tartalmakat. A WordPress-alapú weboldalak péládul reszponzívak és a legtöbb nagyon jól használható mobilon is.
Azonban sokan elkövetik azt a hibát, hogy a sebességre nem helyeznek elég hangsúlyt. Ez pedig baj. Ugyanis, ha az oldal nem elég gyors (leegyszerűsítve egyébként kevesebb mint 3 mp alatt kell betöltenie az oldalnak), akkor bizony előfordulhat, hogy a Google hátrébb rangsorol.
De ha még ennek kicsi is a valószínűsége, a másik oldalon akkor is ott vannak a felhasználók, akik olykor türelmetlenek és bezárják a böngészőt. És igen, egy lassú, rosszul optimalizált weboldallal több, potenciális vásárlónak, ügyfélnek is búcsút inthetsz.
Szintén rossz felhasználói élményt ad, ha a mobilon felugró popupok, illetve chat-ablakok csúfítják el a teljes képernyőt. Ezektől sok esetben használhatatlan a mobil oldal, így telefonos nézetben érdemes őket letiltani.
Ezek hát a legfontosabb tudnivaló, zanzásítva, amit a mobilos SEO-val kapcsolatban tudni érdemes. Ha érdekel, hogyan tudod leellenőrizni, hogy a weboldalad mobilbarát-e (és mennyire az) akkor olvasd el a feljebb linkelt cikkünket.
Most pedig nézzük meg unblock, a keresőoptimalizálásnak milyen típusai is vannak.
A keresőoptimalizálás típusai
A keresőoptimalizálást alapvetően három fő csoportba soroljuk, ezek:
- a technikai SEO
- az On-Page SEO
- és az Off-Page SEO.
Nézzük is meg, hogy melyik mit takar pontosan!
A technikai SEO
Mi is az a technikai SEO?
A technikai SEO voltaképp az első lépés, amit meg kell tennünk, ha javítani akarjuk a weboldal metrikáit. Ennek segítségével lehet ugyanis a weboldalt gyorsabbá, hatékonyabbá, valamint a keresőmotorok számára láthatóvá, feltérképezhetővé tenni.
Ha az egész SEO-t, úgy képzeled el mint egy házat, akkor a technikai SEO az alap, a falak az On-Site SEO, az Off-Page keresőoptimalizálás pedig maga a tető.
Miért érdemes technikailag optimalizálni a webhelyedet?
A Google és más keresőmotorok a legrelevánsabb találatokat akarják megjeleníteni a felhasználók számára, épp ezért a Google robotjai számos tényező alapján feltérképezik és rangsorolják az oldalakat.
Egyes ilyen tényezők a felhasználói élményen (user experience – vagyis UX) alapulnak. Például azon, hogy mennyire gyorsan töltődik be egy oldal.
Más szempontok pedig segítenek a keresőrobotoknak abban, hogy megismerjék, miről is szól a weboldalad.
Épp ezért, ha az oldaladon például egy komoly technikai hiba jelentkezik, akkor visszavetheti a rangsorolást, tipikusan ilyen, ha nincs sitemaped, vagy hibás a robots.txt fájl (nyugalom, a továbbiakban ezekre is részletesen kitérünk majd).
A technikai SEO-elemzés során a következő szempontokat érdemes figyelembe venni:
- gyorsaság
- feltérképezhetőség
- hibás linkek
- duplikált adatok, tartalmak
- biztonság
- UX
- reszponzivitás
A weboldal sebessége
A weboldalaknak gyorsan kell betöltődniük, ez a metrika pedig a Google Page Experience-algoritmus frissítés óta még hangsúlyosabb.
Már egy 2016-os kutatás is kimutatta, hogy a mobilról érkező látogatók 53%-a elhagyja a weboldalt, ha nem nyílik meg három másodpercen belül.
Alapvetően azt kell megértened, hogy a Google most már olyan fejlett, hogy tudja, mi kell a felhasználóknak. Ha a keresőrobotok azt látják, hogy egy oldalon magas a visszafordulási arány, akkor ez kvázi egy piros lámpa a keresőnek.
Mivel a lassú weboldalak nem nyújtanak jó felhasználói élményt, ezért a Google a gyorsabb oldalakat természetesen előrébb, míg a lassúakat hátrébb rangsorolja.
A webhelyed sebességét egyébként te is letesztelheted a GTmetrix felületén. Itt alapvetően három mutatóval találkozhatsz majd, amelyek a Core Web Vitals részei:
- az LCP (Larges Contentful Paint – legnagyobb vizuális tartalomválasz): az oldal betöltési sebességét veszi figyelembe, mégpedig úgy, hogy megméri, mennyi idő alatt tölt be a legnagyobb tartalomelem, az url lekérésétől számítva. Az ideális időtartam: <2.5 másodperc.
- a TBT (Total Blocking Time – teljes blokkolás időtartama): az oldal betöltése, és az interaktívvá válása közötti időtartamot méri. Az ideális időtartam <50 századmásodperc.
- és a CLS (Cumulative Layout Shift – elrendezés összmozgása): a pontszámot az egyes tartalomelemek mozgásával számítja. A nullás pontszám azt jelenti, hogy nincs mozgás (ez a legjobb). Minél nagyobb viszont az összmozgás, annál nagyobb a pontszám, és annál rosszabb a felhasználói élmény.
Az oldal feltérképezhetősége
A keresőmotorok robotokat (spidereket) használnak a webhely feltérképezésére. Ha a világhálót egy összefüggő pókhálónak képzeled el, ahol minden egyes pont valahogy csatlakozik a másikhoz, akkor a keresőrobotok a pókok, amik úgy ismerik meg a teljes hálót, ha annak minden pontján végigmennek.
A spiderek linkeken keresztül tudják feltérképezni az oldalt: épp ezért is nagyon fontos, a megfelelő belső linkszerkezet.
Ha tehát írsz egy nagy cikket például a túrázásról, amiben megemlíted a legjobb túrabakancsokat, kabátokat, illetve túraútvonalakat, akkor mindegyiket linkelned kell az oldaladon. Így “kúsznak át” ugyanis a legkönnyebben a keresőmotorok az egyik belső oldaladról a másikra.
A keresőrobotokat pedig te is tudod irányítani: megakadályozhatod, hogy felkeressenek egyes tartalmakat (például a vásárlóid kosarát a webshopodon).
Sőt, azt is “megmondhatod” nekik, hogy feltérképezhetik ugyan az oldalt, de ne jelenítsék meg a keresőben (ilyen például tipikusan az általános szerződési feltételek oldal).
Ezeket az utasításokat a robots.txt fájl segítségével adhatod meg.
Persze érdemes figyelni erre, hiszen előfordulhat, hogy akaratlanul blokkolod a webhelyed CSS és JS fájljait, amik alapvető problémákat okozhatnak a megjelenítésben. A robotok ugyanis jogosan azt gondolhatják, hogy valami nincs rendben a weboldaladdal.
A robots meta tag egy olyan kódrészlet, amely csak a forráskódban, annak is az úgynevezett head részében látható. A robotok ezt a részt “olvassák be”, amikor megtalálnak egy weboldalt, tulajdonképpen ez ad információt arról, hogy mit találnak az oldalon, és mit kell tenniük vele.
Ezenkívül nagyon fontos, hogy a weboldalad rendelkezzen egy sitemappel (webhelytérképpel) is.
A sitemap a honlapod összes oldalát tartalmazza, voltaképp egy térképként szolgált a robotok számára.
Hibás linkek
Azt már megbeszéltük, hogy a lassú weboldalak bosszantóak a látogatók számára. Ami talán még ennél is rosszabb, ha hibás, 404-es oldalra dobja őt a böngésző. Ez azt jelenti, hogy a link hibás, és egy nem létező weboldalra mutat.
Sajnos a legtöbb weboldalon rengeteg hibás link található, amit pedig egy egyszerű, releváns oldalra való átirányítással vagy törléssel orvosolni lehetne.
Duplikált adatok és duplikált tartalmak
A duplikált tartalom sajnos szintén gyakori probléma, és a legtöbb webhely tulajdonos még csak nem is tud róla. Ennek egyik oka, hogy az eltérő url-címek ugyanazt a tartalmat jeleníthetik meg. A látogató számára ez nem szembetűnő, észre sem veszi, viszont a keresőmotor számára igen; hiszen ugyanazt a tartalmat más URL-címen látja.
A problémát egy úgynevezett, canonical linkkel lehet megoldani: ezzel jelezheted ugyanis a spidereknek, hogy mi az eredeti tartalom – vagyis az az oldal, amelyet a keresőmotorokban szeretnél rangsorolni.
A webhely biztonsága
Egy technikai szempontból jól optimalizált weboldal biztonságos – ez manapság már szinte alapkövetelmény. Ennek egyik legfontosabb eleme a HTTPS bevezetése.
A HTTPS biztosítja, hogy senki se tudja lekérni a böngésző és a webhely között átküldött adatokat. Így például, ha bejelentkeznek a weboldaladra, a látogatók ún. hitelesítő adatai biztonságban vannak.
A HTTPS implementálásához egy SSL-tanúsítványra van szükséged, amit a kiszolgálódtól kérhetsz. A biztonságos webhelyeket természetesebben sokkal jobban rangsorolja a Google, mint a HTTP oldalakat.
Hogy a weboldalad rendelkezik-e HTTPS-sel, te magad is könnyen ellenőrizheted: ha a böngésző keresősávjának bal oldalán egy lezárt lakatot látsz, akkor az oldalad biztonságos.
Reszponzivitás
A biztonság mellett szintén alapkövetelmény, hogy a weboldalad megjelenjen mobil eszközökön, illetve tableten is – ezt jelenti a reszponzivitás.
A látogatók közel 60-70%-a már telefonról érkezik, így ha mobilról használhatatlan a honlapod, akkor nemcsak jelentős pozíciókat veszítesz a rangsorban, hanem rengeteg potenciális látogatót is. A legtöbb ember ugyanis inkább bezárja az oldalt, és keres helyette egy másikat.
Felhasználói élmény, vagyis a UX
A felhasználói élmény nem egy egzakt dolog, hanem tulajdonképpen a fent említett szempontok összességének kvintesszenciája. Ha az oldalad gyors, reszponzív, nem csúszik szét, nincsen tele 404-es hibával, akkor a felhasználói élmény is jó lesz.
Most, hogy részletesen kiveséztük a technikai SEO-t, nézzük meg a On-Page keresőoptimalizálást is!
Haladó On-Page SEO technikák
Amennyiben már elsajátítottad az on-page SEO alapjait, akkor pedig mutatunk néhány középhaladó On-Page SEO technikát, amivel felturbózhatod a weboldaladat. Nézzük is meg először a snippeteket!
Kiemelt snippetek
A kiemelt (vagy angolul Featured) snippetek olyan kivonatok, amelyek a keresési eredmény felett jelennek meg. Épp emiatt hihetetlen módon képesek felpörgetni az organikus forgalmadat.
Jó, ha tudod hogy a snippeteknek több, különböző típusa is van, így a content alapján ki tudod használni azok előnyeit.
Ilyenek snippetek például:
- a bekezdések,
- a listák,
- a táblázatok,
- a képek,
- és a videós tartalmak satöbbi.
Ahhoz, hogy featured snippeted legyen, tulajdonképpen “csak” jó SEO szükséges. Úgy kell ugyanis formáznod a webhelyed tartalmát, hogy kvázi megnyerd a jogot a snippetekhez. De hogy érdemleges dolgot is írjunk, és ne csak lózungokat puffogtassunk, nézzük meg, minek is kell teljesülnie, a teljesség igénye nélkül.
Először is kell egy jó kulcsszókutatás, és itt például kiemelt figyelmet kell fordítani a long tail kulcsszavakra is. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy az egyetlen az egyetlen szóból álló kulcsszavaknak mindössze 4,3%-a tartalmazott featured snippetet.
Szemben például az 5 szóból álló kulcsszavakkal, amelyeknek már 17%-a tartalmazott kiemelt snippetet; de a 10 szóból álló kulcsszavaknak már az 55,5%-a tartalmazott kiemelt snipettet.
Tipikusan ilyenek a “hogyan” kezdetű kérdések, például “hogyan válasszak ki egy érett almát?”.
Az is fontos, hogy rendszeresen frissítsd a tartalmadat, valamint az, hogy megjelöld őket, például a schema markuppal.
A schema jelölés (schema markup)
A Schema jelölés olyan, mint egyfajta digitális marker, egy jelölő a Google robotok számára.
Ahogy feljebb már említettük, a Google automatizált botokat használ, hogy segítsen feltérképezni, indexelni és megjeleníteni a webes tartalmadat.
A webhelyed pontos megértéséhez a Google egy egyszerű, technikai nyelvre, az úgynevezett a schema markupra támaszkodik. Ez alapján a Google megérti, hogy miről is szól tulajdonképpen a weboldalad és az egyes aloldalak hogyan kapcsolódnak egymáshoz.
Ezekkel már biztosan te is találkoztál, főleg ha rákerestél az alábbiak valamelyikére:
- Események
- Termékek
- Híres emberek
- Helyi vállalkozások
- Szervezetek
- Vélemények
- Receptek és a sort még folytathatnánk.
Ha például tudni szeretnéd, hogy milyen helyi események zajlanak a környéken, egyszerűen írd be a Google-be például azt hogy “Balaton programok”.
Amennyiben az eseményoldalak megfelelően implementálták a schema jelölést, akkor az alábbihoz hasonló keresési eredményt kell kapnod.
De ne ragadjunk le az eseményeknél, nézzünk meg egy másik példát is.
Keressünk rá például a tojásos nokedli receptjére.
A tartalomkészítő tehát jelzi a Google-nek, hogy ez egy recept, így aszerint jeleníti meg a keresőben. Emellett más fontos információkat is megad a Google-nek, például azt hogy mennyi a sütési idő.
Hogy a kódot megfelelően hoztad-e létre, tesztelheted például a Google Schema Markup Testing eszközzel.
Erről elég is ennyi, nézzünk meg egy másik haladó technikát is, ami nagyon izgalmas: a kulcsszó kannibalizmust.
A kulcsszó kannibalizmus
A legtöbb ember félreérti, hogy mi is valójában a kulcsszó kannibalizáció, és tévesen úgy értelmezi, hogy a kannibalizmus akkor is fennáll, amikor két vagy több oldalt optimalizálnak ugyanarra a kulcsszóra.
Ez azonban téves.
Csak azért, mert a webhelyén két vagy több oldal ugyanarra a kulcsszóra van optimalizálva, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy egyik sem tud rangsorolni.
A kulcsszó kannibalizáció sokkal inkább magáról a szándékról szól.
Maga a kannibalizmius akkor áll fenn, ha két vagy több olyan oldalad van, amelyek ugyanazt a szándékot célozzák meg.
Például, ha az egész weboldaladat 3-5 kulcsszó köré építed, és ezeket mantrázod, ismételgeted folyamatosan a weboldaladon, remélve hogy majd így jobban rangsorol. Ebben az esetben a kulcsszavak valószínűleg “felfalják egymást”, és valójában egyik oldalad sem fog jó helyen szerepelni. (Ezért is nevezik kannibalizmusnak.)
Épp ezért diverzifikálni kell a contentet: írhatsz egy-egy témáról, de közelítsd meg más aspektusból, használj szinonimákat, más kulcsszavakat is. Ha pedig már fennáll a kannibalizmus, akkor vond össze a szöveget, és készítsd belőle egy skyscraper cikket, egy hatalmas útmutatót.
Ilyen esetekben a régi url-eket 301-es átirányítással küldd át az új contentre, hogy elkerüld a 404-es oldal hibáját, ami szintén árt a SEO-nak.
A bűvös 404-es oldal
A hibás linkeknél már érintőlegesen említettük a 404-es oldalt, most azonban mélyebbre megyünk.
Mivel az útmutató meglehetősen hosszú, íme egy kis frissítés, mi is az a 404-es hibakód: ez az olyan oldalakra vonatkozik, amelyekre belső vagy külső link hivatkozik, de valójában már nincs rajta tartalom (tehát halottak).
Előfordulhat, hogy a tartalmat törölted, vagy átirányítottad, például a fent említett kulcsszó kannibalizmus miatt. De a lényeg, hogy nincs rajta lényegi tartalom.
Rengeteg olyan weboldal van, ami valósággal tömve van 404-es hibakódokkal. Te úgy tudod ezeket kivédeni, ha valamilyen SEO szoftverrel vagy WordPress esetében pluginnal végig futtatsz egy keresést.
Ezután át kell őket irányítani 301-es átirányítással egy olyan url-re, ami
- releváns,
- vagy ahová átköltöztetted magát a tartalmat.
Igen, ilyen egyszerűen megoldható, mégis nagyon kevesen használják. Ha pedig már a 404-es hibakódról beszélünk, álljon itt egy kis okosság.
A leleményes SEO-sok ugyanis nemcsak a saját 404-es hibakódjukat irányítják át, hanem akár a versenytársakét is. Ezt nevezik broken link buildingnek, vagy szabadfordításban tört linképítésnek.
Ehhez jól tudod használni például a broken link checkert. A lényeg, hogy ne a te weboldaladat add meg, hanem azokat az oldalakat futtasd le, amik témába vágnak. Ha találsz olyan broken linket, ami a versenytársra mutat, vedd fel a kapcsolatot a weboldal tulajdonosával. Írd meg neki, hogy észrevetted a hibát, és a link hibás oldalra mutat. Viszont neked van egy hasonló tartalmad, és megköszönnéd, ha beillesztené a másik helyett.
Voilá!
Linkeld össze a tartalmakat
Ha pedig már a linkeknél tartunk, mindenképp megér néhány keresetlen szót a belső linkek fontossága. Már csak azért is, mert talán az egyik legkönnyebb, mégis a legalulértékeltebb SEO technika.
Az első szempont, hogy a megfelelő anchor texteket (horgonyszövegeket, tehát azt a kulcsszó, vagy azokat a kulcsszavakat, amelyekről linkelsz) jól megválaszd.
Például, ha hajós marketplaced van, és a katamaránokról írsz egy cikket, akkor linkelj azzal a szöveggel, hogy “az eladó katamaránokat a linkre kattintva tekintheted meg”. A belső linket “az eladó katamaránokat”-ra helyezd, és mutasson a katamarán kategóriára.
Lehet, hogy elsőre kicsit komplikált, de a lényeg, hogy hasonló tartalmakat linkelj össze az oldaladon belül úgy, mint ahogy a pókháló is összeáll.
Az On-Page SEO
Vannak olyan SEO-szakemberek, akik a technikai és az On-Page SEO-t egy kalap alá veszik, szerintem azonban jobb külön kezelni a két típust. Hiszen, ahogy te is láthattad, már a technikai keresőoptimalizálás is egy rendkívül sokrétű dolog.
Na de mi is tartozik akkor egészen pontosan az On-Page SEO témakörébe?
- a kulcsszókutatás
- az aloldalak címe
- a címsorok (H1, H2 satöbbi)
- a meta leírás
- a képek címe és helyettesítő szövege (alt text)
- valamint maga a content, vagyis a tartalom.
Ha azt érzed, hogy ez egy fontos témakör lesz, nagyon is jó helyen kapiskálsz, ugyanis a jól strukturált tartalom segítségével találnak meg az emberek organikusan a keresőben. Nézzük is meg őket picit részletesebben!
Kulcsszavak, kulcsszókutatás
A kulcsszókutatás nem csak azért fontos, mert rengeteg ötletet és témát biztosít, hanem lehet finomhangolni a weboldalad szövegét is.
Ehhez lehet manuálisan is használni a Google-t, ami már önmagában rengeteg ötletet, és long tail kulcsszót (a két szónál nagyobb hosszúságú kulcsszavakat nevezzük így) ad.
Megintcsak maradjunk a társasjátékoknál, és írjuk is be ezt kulcsszóként, inkognitó módban (ilyenkor ugyanis a cache nem tárolja a kereséseket).
Máris kiadott egy csomó ötletet, amire lehet szöveget írni. Persze ez csak egy kis szelete a kulcsszókutatásnak, azonban kiindulási alapnak jó lehet.
Ez persze csak a “fapados” módszer; a komoly SEO-szakembereknek jól bevált szoftvereik vannak a kulcsszavak kutatására, mint például a SEMrush, a KWfinder, vagy az Ahrefs.
Az oldalak címe (title)
Ahogy egy könyvnek is van címe, úgy minden egyes aloldalnak is kell, hogy legyen.
Azonban a title ennél sokkal fontosabb, sőt Brian Dean, a Backlinko alapítója szerint a legfontosabb SEO-metrika egy weboldalon. De miért is nyilatkozta ezt az egyik legelismertebb SEO-szakember?
Egyrészt, a hierarchiában a title és a H1-es címsor nyom a legnagyobb súllyal a latban, amikor a keresőmotorok végig monitoroznak egy-egy aloldalt. Minél több, relevánsabb kulcsszót találni egy címben, annál inkább el tudod “magyarázni” a keresőnek, miről is szól az oldalad. Ez persze nem azt jelenti, hogy halmozd a kulcsszavakat… de erről majd később.
Az évszámok használata, a “legjobb”, a “részletes” illetve hasonló hívószavak nemcsak a keresőrobotok figyelmét ragadják meg, hanem az emberekét is.
A title egyébként gyakran megegyezik a H1-es címsorral: a különbség annyi, hogy míg a title a Google keresőjében látható cím, a H1-es címsor csak magán az aloldalon jelenik meg.
A H2-es címsorok
Ha a könyves hasonlatnál maradunk: a H2-es címsorok nagyjából az egyes fejezetek címének felelnek meg, míg a H3-es címsorok már lejjebb vannak a hierarchiában.
Ezek a címsorok azért is fontosak, mert könnyebben fogyaszthatóvá tesznek egy-egy szakaszt, tagolják őket, valamint természetesen ezekbe is lehet kulcsszavakat sűríteni, ha a kontextus így kívánja.
A meta leírás
A jó meta leírás segít megnövelni a CTR-t (tudod, az átkattintási arányt), ráadásul szintén bele lehet (sőt bele kell) fűzni a kulcsszót. Ugyanis már a SERP-ben (keresőben) is látszik, hogy az egymással megegyező, korreláló kulcsszavakat a Google félkövérrel emeli ki.
Néha azonban a Google saját meta leírást ír, ahogy feljebb, a mi példánkból is láthatod – ez viszont nem mindig értelmes, és jó megoldás, de algoritmusa válogatja…
Képek címe és az alt text
A képek címe, illetve a helyettesítő szöveg megléte szintén nagyon fontos. Nézzük először az előbbit.
A képek címét úgy kell megadni, hogy a keresőrobotok könnyen tudják értelmezni, feltérképezni, épp ezért kell bele egy kulcsszó is.
Vegyük például ezt a képet:
A rövid és frappáns cím az online vásárlás lenne, viszont a helyes, Google által is értelmezhető forma így néz ki: online-vasarlas. A szóközt kötőjellel, a szavakat pedig ékezet nélkül kell leírni.
Az alt text szintén segít a Google-nak (és a látássérült felhasználóknak is) megérteni, hogy miről szólnak az egyes képek. Érdemes a képeket az egyes célkulcsszavak köré optimalizálva kiválogatni, és az alt textet is e szerint használni.
Például a fenti képhez jó alt text az “online vásárlás bankkártyával”.
Tartalom (content)
A tartalomról bővebben lejjebb írunk majd, viszont elöljáróban annyit érdemes megemlíteni, hogy a content, legyen az szöveg, vlog, podcast vagy bármi egyéb, a SEO egyik sarokköve. Rendszeres és kiváló tartalomra van szükség, hiszen ezek híján kvázi láthatatlan leszel a Google szemében.
Lehet a legjobban technikailag keresőoptimalizált a weboldalad, ha egy fia szöveg vagy tartalom nincsen rajta, akkor egész egyszerűen nincs miért meglátogatni.
Tehát erre is rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetned, ha komolyan gondolod a keresőoptimalizálást.
Off-Page SEO
Az Off-Page keresőoptimalizálást röviden lerendezhetnénk annyival, hogy minden, ami nem On-Page, de mi nem szeretjük, ha egy téma a levegőben lóg.
Az Off-Page SEO részei tehát:
- a linképítés
- a brand alapú keresések
- illetve a social media megjelenések
A linképítés
A linkekről bővebben a “Linkek és content” bekezdésben írunk majd. Viszont, amit ezzel kapcsolatban dióhéjban érdemes tudni, hogy a linképítés fontossága ugyan csökkent az előző évekhez képest, mégis sokat nyom a latba még most, 2022-ben is.
A PR-cikkek, az organikus megjelenések és a vendégblogon megjelent tartalmak ugyanis mind-mind új felhasználókat vonzanak, amik egyrészt bővítik az olvasóközönséget, másrészt a keresőben is előkelőbb helyen leszel majd.
A brand alapú keresések
A brand alapú keresés azt jelenti, hogy a márkád annyira ismert, hogy név szerint rád keresnek a felhasználók. Például, ha valaki cipőt akar venni, beírhatja hogy Nike cipő, Converse cipő satöbbi.
A brand alapú keresést egyrészt linkekkel tudod növelni, másrészt pedig a social media megjelenéssel – hiszen minél szélesebb közönséghez jut el a márkád, annál ismertebb lesz.
Social media megjelenések
Talán mondanunk sem kell, hogy a marketing tevékenység egyik fókusza a közösségépítés, legfőképp a social media csatornákon keresztül (Facebook, Instagram, Pinterest, LinkedIn). A közösségi megjelenések és a virális tartalmak szintén hatalmas boostot adhatnak az oldaladnak ahhoz, hogy még több (organikus) látogatód legyen.
Ha úgy érzed, hogy az Off-Page SEO egyes elemei összefüggnek, akkor nagyon forró nyomon jársz. Tulajdonképpen mindhárman egy egységet alkotnak: úgy működnek a legjobban, ha az összesre odafigyelsz.
Hogyan kerülhetsz az első helyre? Mik a legfontosabb rangsorolási tényezők?
Habár, a Google által, hivatalosan nincs alátámasztva, hogy mik a legfontosabb rangsorolási tényezők, a metrikák, az elejtett információmorzsák alapján azért ki lehet következtetni. (John Mueller szakértő például előszeretettel twittel, és csepegtet infót.)
Linkek és content
Minél jobb, és hasznosabb tartalmat írsz az olvasó számára, annál valószínűbb, hogy megosztják, hivatkozzák és mások is átveszik az információkat. Természetesen nem mindegy, hogy milyen oldalak linkelnek a tiédre. Hiszen, ha maradunk a fenti példánál, és egy hagyományos játékokkal foglalkozó webshopod van, akkor nem valószínű, hogy egy, a haver szexshopjáról származó link bármiféle link erővel bírna.
Az oldalaknak egyébként van egy úgynevezett trust rankje. Minél idősebb az adott domain, minél többen látogatják és minél több helyről hivatkozzák, ez a megbízhatósági faktor annál magasabb. Így tehát, ha például Magyarországot nézve az Indexről, vagy a 24.hu-ról szerzel egy backlinket, az igencsak nagy link erővel rendelkezik.
Sokszor egy-egy ilyen link is elég, hogy bizonyos időre a csillagok közé repítsen. Azonban hosszú távon is érdemes organikus linkeket szerezni, releváns webhelyekről, hogy nehogy hullócsillagként végezze a weboldalad.
A tartalom és a link tehát nagyon szorosan összefügg. Minél hasznosabb, minél közérthetőbb a tartalom (és itt most nem csak a szövegre, hanem a videókra, podcastekre, vagy infografikákra is gondolunk), annál inkább “megbízhatóvá válsz” a Google – és az olvasók – szemében.
Még két fontos dolgot érdemes megemlíteni ezzel kapcsolatban, ezek közül az egyik a rendszeresség. Nem muszáj minden héten litániákat írnod, de törekedned kell arra, hogy legalább havonta írj tartalmat, amit el is juttatsz az olvasókhoz. (Például Facebookon, az e-mail-listádon, vagy LinkedInen.)
A másik pedig az, hogy ne a Google-nek írj. Még gyakran a szakemberek is olyan hibákba esnek, hogy túloptimalizálják a contentet (vagyis a tartalmat) és teletolják kulcsszavakkal, amitől aztán a szöveg egyszerűen élvezhetetlen lesz. A Google már van annyira intelligens, hogy képes a szöveget egyben nézni, és felismeri a szinonimákat, összefüggéseket, ragozásokat is.
Írj tehát természetesen, de tudatosan.
Webhelyen töltött idő
Az sem mindegy, hogy egy látogató mennyi időt tölt a webhelyen. Hiszen, ha olyan tartalomra akad, ami hasznos és releváns számára, miért lépne le a honlapról 3 másodperc múlva?
Amennyiben azonban valamiért a látogatók mégis lelépnek néhány másodperc után, az egy komoly indikátor lehet a Google számára, hogy hátrébb rangsorolja az adott oldalt az adott kulcsszóra.
Reszponzivitás és sebesség
A 3 másodperc nem véletlenül merült fel már többször is a cikkben. Ugyanis nagyságrendileg egy átlagos felhasználó ennyi időt vár arra, hogy betöltsön az oldal, másképp továbbáll. Épp ezért hangsúlyozzuk még egyszer, mennyire rendkívül fontos az, hogy minél gyorsabban betöltsön a honlapod.
A reszponzivitás fontosságáról pedig már írtunk feljebb is. Nem akarjuk túlragozni, ma már a felhasználók túlnyomó többsége telefonról vásárol vagy tájékozódik, úgyhogy ez szintén egy komoly rangsorolási tényező.
Keresőoptimalizálás lépésről lépésre – analitika
Amikor megvizsgálunk egy adott oldalt, mindig egy nagyon pontos lista alapján haladunk végig.
Először is felmérjük a weboldalad technikai állapotát és optimalizáljuk
Ez azt jelenti, hogy egy analitikai programmal megvizsgáljuk, melyek azok a pontok, amelyeken javítani kell SEO-szempontból.
Ilyen lehet például:
- Van-e sitemap, az oldal látható-e a keresőben? (Nem is hinnénk, mennyire gyakori probléma, de sok esetben a weblap egyszerűen nem látható a Google-ben.)
- A hiányzó H1-es címsorok
- Hiányzó H2-es címsorok
- Hiányzó meta leírások
- Biztonságos-e a weboldal?
- Vannak-e felesleges átirányítások?
- Jól strukturált-e az oldal?
Ez csak egy pici (tényleg nagyon pici) szelete annak, amit a technikai elemzés során megnézünk. Ugyanis csak és kizárólag jó, erős alapokra érdemes építkezni – máskülönben összeomlik a ház.
Kulcsszókutatás
Feljebb már részletesen is kifejtettük, hogy ennek mekkora súlya van. Sok esetben a konkurencia elemzés során állapítjuk meg a kulcsszavakat, majd ezután tisztítjuk le a kulcsszó listát.
Piackutatás
Fontos tisztában lenni azzal, hogy hány konkurensed van a piacon, és mi az, amit jobban csinálnak nálad. Ez nem csak a SEO-ra vonatkozik, hanem a tartalommarketing egészére.
- A blogra
- Milyen platformokat használnak még a kommunikációra (például: Instagram, Facebook, Pinterest, LinkedIn, YouTube)
- Mekkora követőtáboruk van az adott platformokon, mennyire aktívak
- És azt, hogy neked miben kellene változtatnod, hogy több (visszatérő) vásárlód legyen
Linképítés
Ahogyan már említettük, a linkek az egyik legnagyobb rangsorolási tényezővel bírnak. Azonban van, hogy organikusan nem épül annyi link, mint amennyi az oldalad növekedéséhez kellene – ebben az esetben lehet linkpartnereket felkutatni, akik pénzért cserébe, megjelentetik az oldalukon a cikkeket.
Ezek lehetnek:
- PR-cikkek
- Natív tartalmak
- Kutatáson alapuló tanulmányok/infografikák
- Tört linképítés
- Link injection (bár ez nem mindig javasolt)
Most, hogy ezeket tisztáztuk, nézzünk meg egy nagyon érdekes jelenséget, a black hat és a white hat SEO-t.
Mi az a black hat SEO és a white hat SEO?
Ahogy a hackerek között is vannak black hat (fekete kalapos), illetve white hat (fehér kalapos) hackerek, úgy a SEO-szakértők között is. Azonban ne egy sith-jedi-féle ellentétre gondolj, hiszen nagyon sok szakember mozog az úgynevezett “szürke zónában” vagyis a kettő közötti mezsgyén is.
Tegyük is tehát akkor tisztába ezeket a fogalmakat!
Mi az a white hat SEO?
Röviden és tömören: a white hat SEO-szakember az, aki a webhely optimalizálásának helyes, etikus módját követi.
1. Követi a keresőmotorok irányelveit
A fehér kalapos SEO legszélesebb körben elfogadott definíciója, hogy követi a Google irányelveit.
Az etikus SEO stratégia, lényegében egyetlen egyszerű gondolatban is összefoglalható: ne manipuláld a keresőt. Ilyen manipuláció lehet például a backlink vásárlása, a linkfarmokon elhelyezett backlinkek (bár ezek már nagyon ritkák) satöbbi.
Szürke zónába tartozik, ha mesterséges intelligencia által írod a szövegeket, ez ugyanis nem mindig kiváló és releváns tartalom, mégse feltétlenül egy black hat SEO technika.
Tehát általánosságban elmondható, hogy ha nem próbálod manipulálni vagy megtéveszteni a Google algoritmusát, akkor valószínűleg white hat SEO-szakember vagy.
2. Az emberekre összpontosít
A white hat SEO-s nem a Google-nek gyárt tartalmat, hanem az embereknek. Épp ezért nem halmozza a kulcsszavakat a cikkekben pusztán azért, hogy előrébb kerüljön, sőt a változatosság kedvéért előszeretettel használ szinonimákat is a szövegben.
3. Hosszú távra tervez
A Google irányelveit követő és pozitív felhasználói élményt biztosító stratégiák kidolgozás persze idő- és munkaigényesebb, mint adott esetben a black hat-módszerek, azonban hosszú távon ez a kifizetődőbb.
Egy black hat SEO-t alkalmazó szakember ugyanis lehet, hogy rövid távon nagyon látványos eredményeket ér el, de a karma (ez esetben a Google) előbb vagy utóbb benyújtja a számlát. Ez pedig drasztikus pozícióvesztésekkel járhat.
Mi a black hat SEO?
A fekete kalapos SEO lényegében a fehér kalapos SEO ellentéte.
1. Manipulatív taktikákat követ
Míg a fehér kalapos SEO a felhasználói élmény javításának módjait keresi, a fekete kalapos SEO a Google algoritmusának manipulálását helyezi előtérbe.
Egyszerűen fogalmazva, ha egy taktika arra irányul, hogy a Google azt higgye, hogy egy webhely több értéket nyújt a felhasználóknak, mint amennyit valójában ad.
2. A gyors eredményekre összpontosít
A black SEO-ban alkalmazott stratégiák voltaképp nem másról szólnak, mint a folyamatos kiskapuk kereséséről. Ezzel azonban csak rövid távon lehet, egyébként meglepően jó, eredményeket elérni. Hosszú távon azonban esélytelen, mégpedig azért, mert a Google folyamatosan javítja, finomítja az algoritmusát.
Tehát ami ma még kiskapu, könnyen lehet hogy holnapra már tiltólista lesz.
Amiért mégis sokan használják, az a jó referencia: hiszen ki ne képedne el azon, ha a SEO-szakértő olyat mutat, amivel 2 hónap alatt megtriplázza az organikus látogatók számát? Ezzel persze be lehet húzni új ügyfeleket, és gyorsan lehet sok pénzt keresni, azonban a reputáció hamar a földbe áll.
Most, hogy végigvettük, a black hat és a white hat SEO között különbségeket, nézzük meg, melyek a leggyakoribb kérdések a keresőoptimalizálással kapcsolatban.
Gyakori kérdések, és rövid válaszok a keresőoptimalizálásról
Mi a keresőoptimalizálás?
keresőoptimalizálás során az oldaladat a fent leírtak szerint elemezzük, kijavítjuk a hibákat és felturbózzuk a contentet. A SEO lényege, hogy a keresőben (SERP-ben) minél előkelőbb pozícióban szerepeljen a weboldalad.
Miért érdemes kereső optimalizálni egy weboldalt?
Aki a Google találati lista első helyén van, az viszi el a forgalom nagy részét egy-egy adott kulcsszóra. Minél lejjebb vagy a keresőben, annál kisebb szelet jut a tortából, vagyis annál kevesebb profitra teszel szert. Keresőoptimalizálni tehát, végsősoron, a profit miatt érdemes.
Milyen részekből tevődik össze a keresőoptimalizálás folyamata?
SEO auditból, kulcsszókutatásból, technikai javításból, On-Page és Off-Page fejlesztésekből.
Mennyibe kerül a keresőoptimalizálás?
Az alap SEO audit 100 Euró, a haladó csomagunk 150 Euró, a Prémium pedig 200 Euró. A havi SEO összege azonban nagyban függ attól, hogy a weboldalad milyen állapotban van, így erre csak egy előzetes felmérés után tudunk árajánlatot adni.
Összegzés
Ami fontos, hogy a SEO egy türelemjáték, egy hosszú távú stratégia; olyan, mint amikor egy nagyon finom bolognai szószt akarsz készíteni. Először is kiválasztod a paradicsommagot, locsolgatod, ápolod, majd megvárod, amíg szép piros lesz, és csak akkor szeded le. Utána pedig még órákon keresztül rotyogtatod és hozzáteszed az összes minőségi hozzávalót, aminek az eredménye egy elképesztően finom szósz lesz.
Csak türelemmel és sok munkával lehet biztosítani, hogy a webshopod (legyen az terméket vagy szolgáltatás áruló bolt) az első helyen legyen. De, ahogyan a számolós példában is láthattad, ez egy olyan befektetés, ami nagyon sokszorosan megtérül.